Amikor másokat kritizálunk az lehetővé teszi, hogy mások legyenek a személyes hibáink “tulajdonosai”, így távol tartjuk magunkat attól, hogy beismerjük magunknak azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretünk.
Ezt kivetítésnek (projekciónak) hívjuk és megnyilvánulhat abban, hogy a saját magunkkal kapcsolatos érzésünket, meggyőződésünket vagy ítéletünket úgy kerüljük el, hogy valaki másba helyezzük át.
A kivetítés azonban káros lehet az önmagunkkal és másokkal való gazdag és szeretetteljes kapcsolatok kialakulása szempontjából is.
Dr. Sigmund Freud pszichoanalitikus alkotta meg a kivetítés pszichológiai kifejezését, mint védekezési mechanizmust.
Ez egy tudatalatti, akaratlan szokás, amely tudatja velünk, hogy van valami bennünk, amivel túl nehéznek érezzük a szembenézést. A projekciók megkönnyíthetik az önmagunkkal való együttélést, mert ha más emberek okozzák az adott szorongást, akkor nem kell foglalkoznunk az alapproblémával.
A kivetítés valójában azonban nem egy hatékony módszer az önvédelemre vagy az önfenntartásra – és ezt a szokást két fő önpusztító okból is jó lenne visszaszorítani.
1. A kivetítés sok szenvedést okozhat
Ha megpróbálsz olvasni egy másik ember gondolataiban, az szorongást eredményezhet, mivel az ő tapasztalatain rágódsz, ahelyett, hogy a sajátodra koncentrálnál.
A kivetítés más kellemetlen érzelmeket is kivált, például dühöt, frusztrációt és ingerlékenységet, mivel a hangsúlyt arra helyezi, hogy mit csinálnak mások, amit nem tudunk irányítani, ahelyett, hogy a saját érzelmeinkre koncentrálnánk, amelyek felett igenis hatalmunk van.
A kivetítések haragot váltanak ki, mert a hangsúlyt arra helyezik, amit mások tesznek, amit nem tudunk irányítani, ahelyett, hogy a saját érzelmeinkre koncentrálnánk, amelyek felett mi uralkodunk.
A düh kielégítetlen szükségletek jelenlétét jelzi. Saját bizonytalanságaink és kielégítetlen szükségleteink kivetítése másokra pedig ahhoz vezethet, hogy áldozatnak érezzük magunkat, akik mások szeszélyeinek vannak kiszolgáltatva, ahelyett, hogy az életünk személyes változásának felhatalmazott szereplői lennénk.
2. A kivetítés távolságot teremthet a kapcsolatokban
A kritika ugyanis megvetéshez vezet. Ha állandóan mások hibáira mutatunk rá, azzal eltereljük a figyelmünket a saját személyes sebeinkről.
Ha azonban vállalod a sebeidet, és beavatod az embereket az önkritikádba és az ítéleteidbe, akkor meghívod őket, hogy közelebb kerüljenek hozzád (ahelyett, hogy ellöknéd őket, miközben a kivetítéseid miatt elítéled őket).
Amikor véleményt és hiedelmeket alkotunk, másokat és a világot az alapján látjuk, akik vagyunk (társadalmi identitásunk, történelmünk, értékeink és tapasztalataink), nem pedig úgy, ahogyan azok léteznek.
Lényegében, amikor egy másik ember felett ítélkezel, nem megérted őt, hanem inkább felfedsz valamit magadról. Továbbá, amikor valaki más ítélkezik feletted, tudd, hogy az nem rólad szól, hanem inkább a másik ember bizonytalanságáról és érzelmi szükségleteiről árul el valamit.
Csak ha képesek vagyunk tudatosítani, hogy mi történik velünk, amikor feltételezünk vagy ítélkezünk másokról, akkor vagyunk képesek megváltoztatni a magunkkal és másokkal való kapcsolatainkat.
Mit tehetsz a kivetítés és mások megítélése ellen?
Vedd észre, amikor feltételezed valakinek a tapasztalatait, anélkül, hogy ő ezt elmondaná neked.
Az agy elsődleges célja a túlélés, és ennek érdekében előre jelzi a kockázatot, és ennek megfelelően cselekszik a harcolj vagy menekülj stresszválaszon keresztül.
Sokan, amikor nem rendelkezünk információval, hajlamosak vagyunk arra, hogy kognitív torzítással reagáljunk, és a hiányosságokat a legrosszabb forgatókönyvekkel töltsük ki, hogy megelőzzük a jövőbeli károkat.
Amikor tudatára ébredsz a száguldó gondolatoknak, és az ítélőképességed kereke elkezd kavarogni, inkább befelé nézz, mint kifelé.
Kérdezd meg magadtól: Mi váltja ki bennem most ezt a személyt vagy forgatókönyvet? Mit érzek a testemben, és kapcsolódik-e érzelem ezekhez az érzésekhez? Emlékeztet-e az, ahogyan ez a személy megjelenik, más tapasztalataimra vagy olyan emberekre, akikkel kapcsolatba kerültem?
Tudatosítsd magadban az erős reakcióidat
Tegyük fel, hogy a munkahelyeden vagy, és a kollégád nem veszi fel veled a szemkontaktust a kávéautomatánál. Ekkor fejben kialakítasz egy történetet, hogy utál téged.
Gondold végig, honnan eredhet ez az észlelés. Tegyél fel magadnak olyan kérdéseket a tényekről, amelyek megerősítik vagy cáfolják az ítéletedet, például: Tettem-e valamit, amivel ártottam ennek a személynek?
Az agy nem tud különbséget tenni a kiváltó okok és a fenyegetések között, így bár az, hogy valaki nem veszi fel a szemkontaktust, kiválthat egy múltbéli sérelmet vagy élményt, nem feltétlenül jelzi a jelenlegi fenyegetést.
Építsd fel a “te” kijelentések tudatosságát
Vedd észre, amikor narratívákat fejlesztesz ki arról, hogy valaki más mit gondol: “Unatkozik”. “Nem kedvel engem.” “Csúnya vagy.”
Az ilyen típusú érzelmek emlékeztetnek arra, hogy esetleg kivetíted a tapasztalataidat. Ne feledd ezekben a pillanatokban, hogy az önmegismeréshez vezető út gyakran félelemmel van kikövezve.
Ha például arra gondolsz, hogy “megcsal engem”, lehet, hogy te magad is szexuális érzéseket táplálsz valaki más iránt, és mivel félsz szembenézni ezekkel az érzelmekkel és érzésekkel, azt hiszed, hogy a partnerednek vannak ilyen érzései.
Ezekben az esetekben térjen át az “én” kijelentésekre: “Unatkozom? “Tetszem-e magamnak? “Jól érzem magam a saját bőrömben?” “Hogy érzem magam most a monogámiával vagy a szexuális életemmel kapcsolatban?”
Alkalmazzuk a kíváncsiság, és nem pedig az ítélkezés szemléletmódját.
Ha ítélkezve közelítünk önmagunkhoz, a gyengéd részeink védekező üzemmódba kapcsolnak. Tehát ahelyett, hogy valaki másról nyilatkoznál, inkább tegyél fel magadnak kérdést egy személyes tapasztalatról.
Jellemzően olyan dolgokat nem szeretünk más emberekben, amelyeket magunkban nem kedvelünk, vagy amelyek önmagunk korábbi változataira emlékeztetnek bennünket.
Amikor például valakit “hamisnak” tapasztalok, kapcsolatba kerülök azzal a sok évvel ezelőtti énemmel, amikor úgy tettem, mintha tökéletes lennék, hogy elkerüljem a társadalmi elutasítást és kirekesztést.
Önmagamnak ez a régebbi változata a kifelé irányuló ítélkezést használta, hogy elkerülje a megbántottság érzését; emiatt jobb, ha kíváncsisággal reagálok.
Ismerd meg a bizonytalanságodat
Végezz leltárt azokról a területekről, ahol küszködsz.
Talán nem érzed magad magabiztosnak, jól öltözöttnek, anyagilag sikeresnek, okosnak, jó partnernek vagy barátnak. Jó eséllyel tisztában vagy másokkal, akik szintén hiányt szenvednek ezeken a területeken.
Ha nem gyógyulunk ki abból, hogy ki és mi bántott meg minket, akkor ezt a fájdalmat azokra az emberekre fogjuk kiönteni, akik nem bántottak meg minket.
Az érzelmeink és érzéseink birtoklása erőteljes eszköz ahhoz, hogy erőteljesebb és szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki önmagunkkal és másokkal.
Nehéz lehet szembesülni önmagunk azon részeivel, amelyek fájdalomra és bánatra csábítanak bennünket, mert abban a pillanatban “könnyebb” jónak és igaznak gondolni magunkat. De ez kevésbé valódi, vagy hiteles.
A gyógyulás a születési jogod. A te felelősséged, hogy magadévá tedd ezt a gyógyulást.
Forrás: https://www.wellandgood.com/how-to-stop-projecting/
Október 2.
